írta Simon Géza 1901
Megkezdendő munkámon legyen isten áldása
A történelem az élet mestere, mondja teljes joggal a görög bölcs, amely
mint a tükör elébünk tartva a múlt eseményeit, lelki szemeink elé varázsolja az
akkor élt egyének cselekedeteit, melyből mi utódok okulást, bölcsességet
merítve haladunk életünk rögös útjain.
S ha az általános történelem becse oly magas, minden érző, szép, és
nemes iránt, fogékony ember keble előtt mennyivel becsesebb, értékesebb érzelmeket
kell hogy fakasszon a családbelieknek saját családjuk története.
Minő húrokat penget meg a fellebbentett saisi fátyol az utódokban
akkor, midőn lelki szemeik előtt 3-4 iziglen megjelennek barátságos
szeretettel helyet kérnek a kegyeletes utókor kiapadhatatlan emlékezetében.
A létért folyó küzdelem fagyos göröngyei között jólesik, habár rövid
időre is megpihenni az emlékezet kies oázisán, hol a kegyelet örök mécsese
derengeti lobogó fényét.
Ez lebegett szemeim előtt, midőn szerény igényű, erejű
de becsületes törekvésű polgári családunk törzskönyvét összeállítani
elhatároztam, hogy gyermekeink a késő utókorban kegyelettel lapozgatva
benne hálás emlékezettel viseltessenek elődeik iránt, és hogy szívük hevét
mindig ébren tartsa az a meleg szeretet, amelyet atyáik fel és lefele valamint
egymás között is testvériesen mindenkor éreztek.
És midőn ezen régi óhajomnak eleget teszek, és ez iránt táplált régi
fogadalmam beteljesedik a legnagyobb lelki örömmel teszem le a tollat azon
óhajtásom kapcsán, hogy aki ezen megkezdett könyvet valaha folytatni fogja
mindig szépet, nemeset és igazat, valamint példásat írhasson családunkról és
utódainkról, mely éljen gyarapodjék és erősödjék per saecula saeculorum
Fiume, 1901 január 4-én
Emlékül
Életem jövendő reménységének, Zoltán fiamnak ajánlva.
Nekem jutott, a nem annyira szerencse, mint kegyeletes feladat, hogy
családom történetét, illetve cronologiai összeállítását megkíséreljem, s bár e
tekintetben, miután semmi írott okmányt felhasználni módomban nem volt, s
elődeink tekintetében részint pedig csak szájhagyományra támaszkodhattam,
mégis összegyűjtöttem ez alkalommal mindazt amit a még jelenleg
élőktől e tekintetben megtudhattam.
Atyai ősatyám Simon Nachum
született, és meghalt Hanusfalván Sárosmegyében 80 éves korában. Saját curiáján
patriarchalis életet élt, földműveléssel és baromtenyésztéssel (?)
foglalkozott.(Nevét viseli Norbert öcsém)
Neje Ida (nevét viseli Ida
húgom)
Fiai voltak: Gerson született és
meghalt Gombosovitzon (Sáros megye.)
Anyám atyja (nevét viselem én) nagybérlő volt neje Aranka, (nevét viseli Aranka húgom).
Híres galíciai papok ivadéka, ki vidékén rendkívüli nagy tiszteletben
részesült.
Második fia Pál, nagyatyám,
született 1804 évben Hanusfalván, meghalt 1884 évben Nagyváradon atyám házánál.
Nagyvendéglős volt Homonnán, hol az 1848 iki események találták. Hazafias
viselkedéséért sokat szenvedett az orosz csapatoktól, kiknek ő szintén
sokat ártott. Híres erős és bátor ember volt s 75 éves korában velem
birkózott, S le is győzött.
Neje Hani meghalt Hanusfalván
1848-ban. Nagyatyám nevét viseli Pali, Gyula és Zoltán fiam. Harmadik fia Ózer, meghalt Gálszécsen.
Anyai Ősatyám Szüszmann Jakab,
gazdálkodó, neje Mirl, fiai Dávid (rabbi) Izsák kereskedő,
leányai Rebeka, Hanni (anyám anyja) Lea, Hentsche, Channa, Rachel. Ezek
nagyobbrészt Americaba vándoroltak a felvidéken előállott nyomasztó
gazdasági viszonyok folytán.
Atyám Simon Ábrahám született
1833 évben Hanusfalván, Sáros megyében Eperjes mellett, ahol atyja Simon Pál
gazdálkodott.
Az akkori kor és szokás felfogásához képest nevelésben a gyermek csak
vallásos alapon részesülhetett, így atyám nagyszámú testvéreivel egyetemben az
első oktatásokat atyjuktól- ki a vallási tudományokban nagy
tájékozottsággal bírt-nyerte, majd később atyám a Sárospataki rabbi
udvarához került, hol a vallási tudományok magasabb régioiba lett bevezetve a
nélkül, hogy a „profán” tudományokhoz, - mint egyéb nyelv- és szakismeretet így
nevezvén-juthatott volna.
Az oktató rabbi ki növendékeivel szemben ezen ósdi felfogást hangoztatta
ugyan, önmagára nem tartotta a
felfogást csalhatatlannak, a mi kitűnik még abból is, hogy míg ő a
héber tudományon kívül mindent profánnak és szentségtörésnek nevezett, addig
saját 6 éves leánykáját nyilvános iskolában profán tárgyakra taníttatta.
Atyám ezen kis gyermeknek köszönhette későbbi sorsa eldőlését,
mert mialatt a kisleány tanult magyarul és németül olvasni, atyám éber
figyelemmel kísérte a kis leányt, s a betűvetéssel régen tisztában volt
akkor, amikor a kis mester a betűk összefoglalása terén mozgott.
Hogy mindez lopva s többnyire az éjjeli órákban történhetett, az
természetesnek fog látszani mindazok előtt, kik azokat a köröket, melyben
forgott, ismerték.
Így magánszorgalomból a magyar, német olvasás és írást, majd később a
számolást is elsajátítva, alapját vetette meg ama tudományoknak, melyeket
később hangyaszorgalommal gyűjtve annyira vitte, hogy 1870 évben a
tanítói oklevelet is megszerezte.
Mielőtt azonban minderre alkalma nyílott, fiatalabb éveiben egyes
előkelő vidéki családoknál fogadott el nevelői állást, hol
tanítva s mindegyre tanulva képezte tovább magát.
A sors ujjmutatása és az élet küzdelmeinek közepette jutott Nagyváradra,
hol az orth.izr. hitközség tanítójává választotta, és a községi iskolák
hitoktatásával is megbízta.
Nagyváradon azután megismerkedett unokatestvérével Simon Reginával, kit röviddel azután nejévé is tett 1860.május
8-án.
Házas életének első éveit Sarkadon töltötte, honnan majd visszakerülve
Nagyváradra önálló iskolát nyitott, majd annak néhány évi fennállása után
megszüntette azt.
E közben gondja és családja egyenes arányban szaporodott 7 gyermeke lévén,
akikből időközben 2 meghalt, kiknek neveltetése amúgy is nem nagy
jövedelmét alaposan igénybe vette.
Az 1874 évben aztán Auspitz elsőrangú magántanintézetébe
szerződött és ott működött a városi társadalom legszélesebb
elismerése mellett 1900 évig, hogy 44 évi tanítóskodása után, miután összes
gyermekét elhelyezve látta, szemeinek rendkívüli meggyengülése következtében
visszavonuljon.
Utolsó nyilvános vizsgája alkalmával úgy a tanintézet, mint a szülők
és a neolog hitközség elöljárósága nem fukarkodtak az elismerés
kinyilvánításában, és a vallás és közoktatási miniszter pénzajándékkal vett
búcsút a kiérdemesült néptanítótól, ki nemes egyszerűséggel és a
becsületesen teljesített kötelesség nemes tudatával hallgatta az elhangzott
üdvözlő beszédeket, hogy másnaptól kezdve megérdemelt nyugalmát megkezdje.
Házasságából hét gyermek származott, u.m. Johanna, szül 1864 évben, meghalt
1866, Géza szül 1866,Jakab szül 1867 évben. Ida szül.1869, Norbert szül.1871
évben. Amália szül.1873 évben, meghalt1875 évben Aranka szül 1877 évben
A mind a mai napig példás egyetértés és kölcsönös szeretettel eltelt
házasságból fennmaradt gyerekek immár önálló háztartásokkal bírván az öregek
egyetlen örömüket családjuk virágzásában szemlélik
Szüleim élete alkonyán 70ik születésnapjára összejöttek összes gyermekei
családjaikkal Nagyváradra, hogy együtt ünnepeljék a mindenható ezen kegyelmét.
Összejöttünk ugyanis én Fiuméből nőmmel és két gyermekemmel, Norbert
nejével és két gyermekével Segesvárról Ida fiával Alsórákosról, Aranka férjével
és 1 gyermekével Kolozsvárról. 4 napig voltunk együtt. A nagyszülők 5
testvér 3 meny 1 vő és 9 unoka. A nagy napok a legkellemesebben és
legboldogabban teltek el, s a hivatalos ebéden elhangzott pohárköszöntőkön
mindnyájan sírva fakadtunk a boldogság fölött, s gondolkozva azon, hogy
összejövünk-e még ez életben ilyen formában. A nagy napokat különben egy szép
fénykép is megörökítette.
A méltó pihenés megelégedett napjait 1906 márczius 26 mély gyász és
fájdalom váltotta fel, amennyiben a példás apa, feledhetetlen szül, kedves
atyánk jobb létre vándorolt.
A halálsejtelem fagyos gondolata már hónapokkal ezelőtt ott zúgott agyában,
s mikor előzőleg szeptemberben anyánkkal együtt valamennyiünket sorba
látogatott, feltört egy sóhaj kebléből, hogy ő úgy érzi, miszerint
utoljára jár Kolozsvárt, s úgy kért, hogy még ez évben jöjjek haza
gyermekeimmel.
Az idő múlt, s december végén ígéretemre hivatkozott, hogy ez, évben
megígértem hazajövetelemet, s én 2 gyermekemmel dec.28-jan3-ig otthon is voltam
mely alkalommal utólszor is látta kedves atyám gyermekeimet.
Egyébként pedig atyám utolsó perczig a legjobb egészségben volt, márczius
25-én délután úgy hozzám, mind Idához levelet írt, neki írván ha jön az
ünnepekre kis leányomat Kolozsvárról hozza magával. Este a legjobb hangulatban
vacsorázott, s azután átment a szomszéd lakásba, hol néki az újságokat olvasták
fel.
Az aznapi szenzációt igen lelkére vette, illetve mikor olvasták neki, hogy
Nagyváradon egy jogtanár, ebéd közben családja szemeláttára lefordult a
székről, s szívszélhűdés következtében hirtelen meghalt. Azt mondta,
hogy ilyen halált kíván ő is magának, minden szenvedés nélkül, ez jobb
neki is a családnak is. Anyánk más nézeten volt, és e fölött való csendes
vitatkozásban visszatértek lakásunkba s lefeküdtek. Alig egy óra múlva anyánk
arra riad fel álmából, hogy atyánk ágyából hányást és hörgést hall. Felugrik,
gyertyát gyújt odarohan apám ágyához, rázza, szólítja, dörzsöli, cognacot tölt
szájába, atyánk nem reagál semmire, fellármázza a szomszédokat, kik
valamennyien orvosokért futnak, néhány percen belül 5 orvos áll atyám ágyánál,
eret vágnak, piócát raknak, aether injectiót adnak, minden hiába.
Agyszélhűdés és jobboldali szélhűdés constatálva, kedves atyánk
reménytelen állapotát jelentik ki. Atyánk ezalatt érzéketlenül feküdt anélkül,
hogy első percztől fogva egy pillanatig is magához tért volna. Reggel
aztán úgy én, mint valamennyi testvéreim sürgöny értesítést kaptunk az
esetről, s én, miután két ízben a délelőtt folyamán telefonice
értesítést kértem atyánk mintléte felől, a legelső gyorsvonattal déli
1 órakor elindultam s 4 órakor szegény atyám ágyánál voltam, ki azonban engem
már fel nem ismert, rám nem tekintett. Közvetlenül este ˝ 2 órakor,
mielőtt lelke kiszállott, mellette álltam, amikor majdnem egyenesen
magától felült, becsukott szemű fejét szótlanul felém fordította s azután
visszahanyatlott. Atyánk többé nem volt. Szíve megszűnt dobogni.
Alig hogy az avval foglalkozó emberek a rítus szokása szerint a földre
helyezték érkezett meg Jakab Ida és Aranka testvéreim. A viszontlátás fájdalmát
nem is tudom leírni.
Norbert többszöri sürgönyváltás után fájdalommal tudatta, hogy Blankája
fekszik s minden percben várja lebetegedésének eredményét, amiről 27-én de
10 órakor érkezett sürgöny be is számolt. Leányuk született, aki héber nevében
kedves atyánk emlékét őrzi.
A városban az ismerősök általános részvétét a lapokban olvastuk, s a
temetésen is impozánsan megnyilvánult. Az elbúcsúztatást dr Kecskeméty
magasröptű beszéddel eszközölte. Az udvar és utcza zsufolásig megtelt
tisztelőivel. Kézen vitték majdnem a Rulikovszky temetőig, hol örök
nyugalomra helyeztük. Megemlítem még, hogy érdemei elismeréséül a hitközség
díszes ingyenes temetést rendezett részére, s a temetés után hitközségünk színe
java személyesen Dr Kecskeméty főrabbival az élén kondolealni--, azonkívül
számtalan távirat és levélbéli részvét nyilatkozatot is kaptunk.
A nyolcnapos gyász befejeztével kimentem a temetőbe búcsút venni
megboldogult apámtól s sírjáról hozott földet emlékül elhoztam magamnak
fiatalságom örök emlékű városából, hol immár csupán egy sír képezi
zarándoklásom helyét.
Anyánk háztartását feloszlatva hátralévő napjainak lepergetése végett
testvéreimmel együtt velük Alsó Rákosra távozott.
Megboldogult atyánk halálának első évfordulójára a gyermeki szeretet
díszes márványkővel jelölte meg a nyugovó helyet, melyet évente
kétszer-háromszor, valahányszor Nagyváradon megy utam keresztül, - leszállva
felkeresek.
4 év után írok ismételten ezen közleményemhez, 4 év után adja a szomorú
kötelességérzet kezembe a tollat, négy év múlva, azaz 1910 évi április hó 6-án
éjjeli egy órakor drága jó anyánk, nekem felejthetetlen őrző
angyalom, a legjobb szív, amely irányomban érzett, megszűnt dobogni.
3 napi betegség előzte meg elmúlását, minden fájdalom, minden súlyos
haláltusa nélkül adta át lelkét teremtőjének.
Sem környezete, sem ő maga nem volt tudatában a catastrophanak, s ˝
órával halála előtt saját lábán lelépett ágyáról, egy mellette levő
ottománra feküdt, de már egy negyed óra múlva visszakívánkozott ágyába, hová
két nővérem, sógorom, és egy szomszédnő segítették. Alig hogy
elhelyezkedett 2 gyönge sóhajtás hagyta el ajkait, lehanyatlott feje,
megszűnt élni.
Én ápril hó 6-án ˝ 10 órakor vettem Norbert fivérem e tekintetben távirati
értesítését, a mire az napi vonattal elutaztam drága anyám kihűlt
testéhez.
Kimondhatatlan gyász és fájdalom vett mindnyájunkon erőt, s én mikor a
legközelebbi vonattal aznap délben megérkeztem, alig tudtam magamon nagy
fájdalmamban uralkodni.
Temetése másnap délben egy órakor folyt le, az egész község impozáns
részvéte mellett. Örök nyugovóhelyül ő maga választotta ki helyét a
Hirschfeld család elkülönített temetőjében.
Amilyen szép volt élete, olyan csendes volt kimúlása, fájdalom súlyos
haláltusa nélkül adta át lelkét teremtőjének, s kisimult arccal, nyugodtan
feküdt egyszerű fakoporsójában. Nyugodjék csendesen, gyermekei szeretetteljes
hálája virraszt emléke felett.
Saját életem
Születtem1866 évi március hó 4-én Nagyváradon Szén u 1. szám alatt .Gerzson
névre kereszteltek, de egész életemben Gézának hívtak, mely név van minden
okmányaimra is rávezetve. Keresztszüleim Ritter Fülöp mezőtelegdi
kereskedő, kit szüleimhez különben is rokoni kötelék kapcsol.
Az elemi iskolákat Nagyváradon a községi iskolában, a gymnasium 5 osztályát
a nagyváradi premontrei főgymnasiumban, nyilvánosan, a 6ikat, ugyanott
magánúton, a 7-iket Debrecenben, a 8ikat Budapesten magánúton végeztem.
Végeztem továbbá, mint rendkívüli hallgató az I. évi jogot a budapesti
tudományegyetemen, s a rákövetkező évben a kereskedelmi akadémiát
Kolozsvárott.
Teljesen fiatal koromban különleges szeretettel viseltettem az irodalom
iránt, mindinkább belemerültem ezen ismeretek megszerzésébe, s mint diák a
nagyváradi politikai lapokba irogattam, míg gymnasiumi tanulmányaim elvégezte
után, a Nagyvárad ujdondásza, később rendes belmunkatársa lettem. Majd később
a laptól megválva, a Nagyváradi Hírlap segédszerkesztését vállaltam el, mellyel
egyidejűleg több fővárosi és vidéki hírlapban jelent meg elszórtan
egy-egy czikkem.(lásd összegyűjtött czikkeim)
Ami katonai kötelezettségem teljesítését illeti, e tekintetben is
meglehetősen furcsán bánt el velem a sors, Ugyanis 4szer hivatván
fősorozásra minden alkalommal utóállításra rendeltettem, és csak az utolsó
(8ik) megvizsgáltatásom alkalmával lettem bevéve a 37ik gyalogezredbe, honnan
kértemre helyeztek át a nagyváradi 4 honvéd ezred kötelékébe.
A gymnásium felsőbb osztályait magánúton végezvén, önkéntességi jogom
minden eshetőség elleni biztosítására 1888 évben a nagyváradi vegyes
bizottság előtt az önkéntességre jogosító vizsgát sikerrel letettem.
Önkéntességi évem első felét Budapesten a Ludovika Akadémián sikerrel
végeztem mely cursus befejeztével mint tizedes vonultam Nagyváradon állomásozó
ezredemhez. Innen másodnap a tankzászlóaljjal 2 havi időtartamra
Debreczenbe mentünk, hol szabd ég alatt gyönge sátrakban lakva, életem
legfáradságosabb napjait éltem.
Ennek befejezte után bevonultam állomásomra és 1889 év végén Budapesten
letettem a tartalékos tiszti vizsgát, s ugyanazon év Karácsonyán meg is kaptam
az arany kardbojtot.
1890 év márczius havában mint m.k.honvédhadnagy tettlegesítési szolgálatra
jelentkeztem, s annak idején a tettlegesítési tiszti vizsgát Budapesten a
Ludovika Akadémiában letettem.
Visszaérkezve Nagyváradra az 1 zlj segédtisztje lettem, mely
minőségben egy évig működtem, hogy további működésemet mint
törzsparancsnok, és ezredélelmezési tiszt teljesítsem. Ezen szolgálatom alatt
egyízben Debreczenben a lovagló tanfolyamot, a következő évben az
élelmező tiszti és vonattanfolyamot végeztem sikerrel.
Ezen időre esik élettapasztalataimnak legnagyobb mértékbeni
kiterjesztése amelyet nyert 2 havi szabadságom alatti utazásom alkalmával
szereztem. Bejártam akkor felső, nyugat és dél Magyarország nagyobb
városait, vasúton, gyalog és hajón, Románia és Szerbia határvárosait, és
Sinajában a román királyi palotában szállva a palota tiszti őrsége vendége
voltam.
Következő évben, azaz 1896 június hó 1én kiléptem a tényleges szolgálatból s a magyar királyi dohányjövedéknél tisztviselőnek kineveztetvén állásomat a budapesti, ferenczvárosi gyárban megkezdtem, ott szolgáltam 1896 decz.1ig, akkor áthelyeztettem a budapesti erzsébetvárosi gyárba.
1897 november 15én villamosvasuti baleset áldozata lettem Budapesten a
Kálvária téren, hol leszállva a villanyosról, annak hirtelen megindulása
folytán visszacsapódó ajtója elütött, s én eldőlve a kerék ballábam fejét
elgázolta, minek következtében azt, a budapesti kórházban, hová a mentők
szállítottak-amputálni kellett.
5 hónapi kórházi, 2 hónap testvéremnél és 2 hónapi otthon Nagyváradon
történt fekvés után, mely idő alatt úgy Szüleim, mint testvéreim odaadó és
soha nem feledhető ápolása mellett, balesetemtől számítandó 10 hónap
múlva állásomat ismét elfoglaltam, az erzsébetvárosi dohánygyárban, 1898 évben
át lettem helyezve a ferencvárosi gyárba.
1898 évben eljegyeztem nőmet, Rindauer Arankát, s esküvőmet azon
év november hó.20 a budapesti VI.ker anyakönyvvezető előtt és azután
a dohány utczai izr. Templomban Szüleim s összes testvéreim jelenlétében
tartottam. Esküvőm alkalmával 65 sürgönyt és 135 üdvözlő levelet
kaptam, mely bekötve legkellemesebb emlékeim egyikét képezi.
Első lakásom, Budapesten Knézits utcza 1 sz.a. volt hol Zoltán fiam
született 1899 szeptember 12.délután 2 órakor. Keresztelője 8ad napra
történt édes anyám jelenlétében, ki keresztanyja lett. A keresztelőn
nagyszámú vendégek vettek részt.
1899 november 1én a fiumei gyárba helyeztettem és azt a fennt említett
napon el is foglaltam.
Fiumében első lakásom Via Municipio No 9 földszint volt, II. lakásom
Via Cornerio No.6.I.emelet. Itt született Margit lányom 1900 (1901?) január
27én reggeli ˝ 8 órakor.
Aranka feleségem (atyja Rindauer Salamon m.k. posta és távirdai
felügyelő született Liptószentmiklóson 1848 júli 5.-én.) Iskoláit ugyanott
végezte, 1896 évben a posta és távirdai tanfolyamot hallgatta s ugyanaz év ápr
1-én kiadónővé kineveztetett. Alkalmazásban Budapesten volt, s
áthelyeztetésem alkalmával követett Fiumébe, ahol a fiumei postahivatalnál
hasonló minőségben alkalmaztatott. Édesanyja született Braunspiegel Berta,
szül 1852. december 24. Bátaszéken. Testvérei Ernő szül. 1871 február 1,
Ida 1872 aug.18., Aranka feleségem 1874 okt.24, Josefin 1876 február 9, József
1881 november 3, Nándor 1882 február 1, Valéria 1884 január 8, Aliz 1894 július
2.
Fiumében harmadik lakásunk Via Germania 12. III.emeletén van.
Fiumében tartózkodásunk 3. év 5. hónapjában, azaz 1903. Április 9-én saját
kérelmünkre Kolozsvárra helyeztetünk, ahová 3 nap múlva odaérkezve állásainkat
elfoglaltuk. Eleinte alkalmas lakás hiányában Móricz sógoromnál laktunk, s
azután lakásunkba, Pap utcza 52. sz. alá költözködtünk. Lakásunk 1904. III-tól
Dohány u. 2. 1905. április 17-18-án dohánygyártási szakvizsgát tettem kitűnő
sikerrel Budapesten.
Társadalom terén működöm a Kolozsvári állami tisztviselők
egyesületének választmányi, az országos állami tisztviselők egyesületének
választmányi, a Kolozsvári Köztisztviselők fogyasztási szövetkezeteinek
felügyelő bizottságának előadója vagyok.
Szaktanulmányaim tekintetében megemlíthető, hogy 1905 április 5-6-7-én
Budapesten a dohányjövedéki osztályvezetői szakvizsgát sikerrel letettem.
Visszatérve állomáshelyemre, collegaim vizsgám örömére nagy bankettet
szerveztek, mely alkalommal minden oldalról igen szép ovátioban részesültem. Az
este emlékére különben én a dohánygyári tekéző társaság részére egy díszes
ezüst kupakú metszett üveg serleget felírásokkal ajándékoztam.
1907 július hónapjában feleségemmel egy havi szabadságomat Olaszországban
töltöttem. Többek között Róma, Nápoly, Florenz stb városokat megtekintettük.
Utamról több emléket hoztam, melyek közül különösen felemlítendők a
városok leírásai, nevezetesebb műtárgyainak fényképei, nemkülönben a
küldött látképes levelezőlapokból, s keresztülutazott vasúti
jegyekből, és keresztül élvezett szórakozások belépti jegyeiből
egybeállított album, melyet immár másodikat Lilike leányomnak ajánlva
könyvtáramba helyeztem.
Ez év szeptember végén az országos állami tisztviselők egyetemes
Congresszusa Szegeden, melyen mint előadó vettem részt a Társadalmi
kérdések című programpontban. 4 napig voltam Szegeden,. Hol igen nagy
ünnepeltetésben volt részem, különösen az ott lévő Dohánygyár tisztikara
által.
Társadalmi és hivatalos életem ilyformán mindazt nyújtották nekem, ami egy
törekvő ember ambitioját mindenképpen kielégíthette, csak egy dolog
hiányzott életem boldogságához, ez pedig nem volt más, mint a családi élet
megelégedettsége, a házasélet boldogsága. Bár immár 10 éve házasságomnak, nem
jutottam annyira, hogy nőmmel az oly pótolhatatlan és szükséges
egyetértést megszerezzem. Ahelyett, hogy lelkeink közeledtek volna egymáshoz,
mindinkább áthidalhatatlan űr támadt közöttünk olyannyira, hogy már a
gyermekek jövője látszott veszélyben forogni, kik látták, hallották, a nap
nap után ismétlődő átkos szétvonást.
Mindezeket egybevetve és meggondolva egyetértően elhatároztuk, hogy
ezen átkos helyzetnek véget vetünk és házasságunkat felbontjuk.
Családi és anyagi dolgainkban közjegyzői okiratban megállapodtunk, s
1908 évi aug. hó 15-én háztartásunkat feloszlattuk. Én Brassó melletti Alsó
Rákoson nyaraló gyermekeimhez utaztam, s nőm ki hasonminőségben
Budapestre lett helyezve, ott állását elfoglalta, hová a gyermekeket is a
kezdődő tanév elején, azaz 1908 szeptember 1.én felvittem, s azóta
anyjuknál vannak., miután anyagilag teljesen gondoskodtam róluk. A válás iránti
pert megindítottam, és 1909 juni. 1-én jogérvényes ítéletet kezeimhez vette.
1909 november hó 20-án, boldogtalan házasságom 11-ik évfordulóján a m.k.
Dohánygyár gyártási osztályvezetőnek kineveztettem 1910 jan.1-vel.
1912 szept.12-én Zoltán fiam elérvén 13ik születésnapját, annak
megünneplését, miután ez idő tájt nyári pihenőnket töltöttük, csak
október 5-én tartottuk meg.
Zoltán fiamat én személyesen oktattam ki vallásunk ezen alkalommal
szükséges tudnivalóira, s az ünnepélyes ifjúsági istentisztelet keretében 1912
okt.5-én 3. órakor, Budapesten, a Dohány utcai templomban lett felavatva, mely
alkalommal a főrabbi igen szép beszédet intézett hozzá. Megjegyzem, hogy
ugyanakkor más három tanulótársa is lett bar-miczva.
Az óriási templom egészen megtelt az ifjusággal, és hozzátartozóikkal, az
én részemről is megjelentek Pesten tartózkodó rokonaim, sőt
Segesvárról is feljött Blanka sógornőm.
Zoltán fiam szépen és értelmesen felelt meg hozzáfűzött
várakozásaimnak, s úgy őreá, ezen emlékezetes nap, mint reám nézve ezen
boldog nap emlékére egy arany gyűrűt és taliszt kapott tőlem
ajándékba.
Ezen kívül tőlem egy caligraf írással készült emléklapot, családom
több tagjaitól szebbnél szebb emléket kapott ez alkalommal ajándékba. Számos
levélbeli és távirati üdvözlés is érkezett, melyet a kibocsátott meghívóval
egyetemben fiam eltett ifjúkori emlékei közé.
Majdnem teljes 6 évi elvált állapotban élés után 1913. július 9-én
másodszor megnősültem, és elvettem Radványi Ella budapesti leányt, kit
ugyan még első megnősülésem előtt ismertem, de villamosvasuti
balesetem alkalmával és azután elvesztettem szemem elől. Nevezett leány
betegágyamnál is többször felkeresett, hol szegény megboldogult anyámmal, és
Ida nővéremmel is megismerkedett.
Tizenhárom évig nem láttuk egymást, és 1912 év folyamán véletlenül
találkoztunk a New York kávéház előtt Budapesten. A régi vonzalom
felébredt, s a fenti időben feleségül vettem. Az esküvő szűk
körben (polgári) tartatott meg, tanúm Halász József, legjobb barátom Kolozsvárt
–volt. Ebéd után aztán elutaztunk testvéreimhez Rákosra, Segesvárra.
Budapestre helyeztettem 1915 február hó 25-én, a várva-várt rendeletet
éppen névnapom alkalmával rendezett ünnepélyes estén a Nagy Gábor
vendéglőjében megjelent Wangel min. tanácsos hozta legelsőbben
tudomásomra.
Miután búcsúlátogatást tettem Alsó Rákoson, Segesvárt, Nagyváradon
megboldogult anyám és atyám sírjainál hálámat fejeztem ki a mindenható
segítségéért, és 20 Koronát adtam a megvakult katonák segélyezésére. Budapestre
megérkeztem márczius 15-én, s állásomat 17-én elfoglaltam, mégpedig a
számosztály vezetésével lettem megbízva.
Tekintettel a háborúval járó bizonytalanságra, lakást egyelőre nem
vettem fel, hanem feleségemnek édesanyja lakásából bérelt szobában lakunk.
Lillike leányom confirmatioja 1915. május 19-én Pükösd ünnepén, más 20
társával a budai templomban nagy ünnepélyesség mellett folyt le, zsúfolt
hallgató közönség mellett. Dr Kiss Arnold főrabbi gyönyörű beszédet
tartott. Családom részéről jelen voltak: feleségem, Zoltán fiam, Jakab
öcsém és Norbert öcsém feleségei, Friedmann bácsi leányai.
Az ünnepélyt kevéssé homályosította el az a körülmény, hogy leányom a
szónoklat alatt hirtelen rosszul lette, s csak fél óra múlva jött magához. Az
ünnepély után a gyermekekkel egy budai elsőrangú vendéglőben fényesen
megebédeltünk, azután a nap emlékére hajón Vácra mentünk, ott meguzsonnáztunk,
sétáltunk, a várost megnéztük, este 9 órakor visszajöttünk szintén hajón Pestre
érkeztünk.
1915. szeptember 3-án, gyermekeim – előzetes tudtom nélkül – anyjukkal
véglegesen Pozsonyba költöztek, s Zoltán itt folytatja tanulmányait. 1916
márczius 25-én költöztem anyósomtól, hol eddig laktunk a Verpeléti út
15.II.em.21 alá.
Nyugodt és csöndes életünket volt feleségem gyalázkodó levelei keserítették
meg, melyeket végre tűrni tovább nem tudtunk, s a bíróságnál kerestünk
védelmet. A bíróság rágalmazás és becsületsértésért a novella 3 §-ának
alkalmazásával 500-500 korona pénzbüntetésre, nem fizetés esetén 100-100 napi
elzárásra és a felmerült költségek megfizetésére ítélte, mely ítéletet a
fellebbviteli bíróság 1916 évi november hó 21-én tartott ülésén helybenhagyott
s így az ítélet jogerős lett.
Én már 2 ízben felkeresetem gyermekeimet Pozsonyban, s másodízben, azaz
1916 aug.20-án feleségemmel együtt. Onnan gyermekeimmel együtt villamosvasúton
Bécsbe utaztunk, ott voltunk 3 napig, mely után Bécsből hajón Pozsonyon át
Budapestre utaztunk.
Ugy a Pozsony-Bécsi villamosutazás, mint a Bécsben töltött idő,
nemkülönben a hajóút, úgy bennünk, mit a gyermekekben, feledhetetlen emlékeket
keltettek.
Az egész idő alatt verőfényes idő kedvezett, és az árnyas
erdőkön vezető villamos út, Bécsnek nevezetességei az egész napon át
tartott hajóút felséges emlékké váltak. Gyermekeim először voltak
budapesti lakásomon 1917. január 5-6-án.
1916 május 4-én töltöttem be állami szolgálatom 25ik esztendejét. Ez
alkalommal kartársaim meleg ovátioban részesítettek, díszes feliratot
nyújtottak át, és egy humoros étlapot állítottak össze, jelképezésül annak,
hogy az adott egyszerű villásreggeli helyett, ha a háborús idők
szomorúsága ki nem zárta volna a nagyobb vígságot, minő ünnepi lakoma lett
volna.
A legnagyobb csapások egyikét kell immáron megörökítenem, s papírra vetnem
a kimondhatatlan gyászt, mely felejthetetlen drága Margit leányom hirtelen
halálával borította bánatba sivár napjainkat. A háború sokaktól fiatal férfi
csemetéit kívánta áldozatul, tőlem egyetlen leányomat rabolta el.
Május hó 5én vettem Pozsonyból fiam táviratát, melyben Margit leányom
súlyos betegségéről értesít. Este 9 órakor megérkezett a vésztjósló
távirat, mely szerint leányom kiszenvedett. Gyötrelmes éjszaka után az
első vonattal Pozsonyba utaztam, hol az állomáson Zoltán fiam várt. Innen
egyenesen a kórház halottas kamrájában drága leányom összezúzott tetemére
borulhattam, és ontottam kiapadhatatlan könnyeimet.
Két hónappal ezelőtt itt voltak Pesten, a gyönyörűen
fejlődött gyermek boldogsággal öntötte el szívemet, s iskoláinak
kitűnő végzése után már állást is szereztem neki, amidőn a
keserű sors ily mérhetetlen csapással szegte útját haladásának. Fagyos
arczán a fájdalom vonásai állottak, összezúzott tagjait véres kötelékek takarták.
Mert halála rémes, rettenetes volt.
Részint fiam, részint a szomszédasszonyok, részint az ismerősök a
következőleg adták elő a tragikus esetet. Különben is ideges, és
hisztérikus anyja, állandóan veszekedésben állott a szomszédokkal, s egy ilyen
veszekedés után rárontottak lakására-mialatt Zoltán nem volt otthon-késsel
támadtak reá. Margit látta, hogy nem képes anyja segítségére menni, holott már
hajánál fogva húzzák a padlón, és őt is fenyegetik, III.ik emeleti lakásuk
ablakához rohant: De itt most már nem biztos a kijelentés, rémültében kiugrott,
vagy kibukott, vagy segítségkiáltás közben egyensúlyát elveszítve kiesett.
Lezuhanva, még egy félóráig élt, állítólag a rendőrség még
kihallgatta, s aztán kiadta rettenetes fájdalmak között fiatal lelkét. A
halotti jelentés halál okául vérömlést állapít meg. A törvényszék eljárást
indított meg, s ezért hivatalos bonczolását nem akadályozhattam meg.
Temetéséről gondoskodva búcsút vettem drága leányomtól, s hazajöttem
fájdalmammal, bánatommal és gyászommal.
Hazaérkezve hivatalom asztalán találtam volt feleségemnek legaljasabb
kifejezésektől hemzsegő nyílt levelezőlapon át folytatott
piszkolódásait, mely pont azon a napon kelt, mikor leányom tragédiája
lejátszódott, s így kézenfekvő az a feltevésem, hogy a két dolog között
összefüggés van, mert köztudomású volt, hogy megboldogult leányom anyjának
irányomban levelezgetésével tanusított magaviseletével egyet nem értett, emiatt
többször összeszólalkoztak, s miután ettől visszatartani nem tudta, vetett
véget elkeseredésében életének. Sebzett szíve a pozsonyi temetőben pihen,
míg a mindenható megengedi nekem azt a kegyet, hogy onnan elhozathassam.
Halálozási évfordulóján sebzett szívemnek minden fájdalmával Zoltán fiammal
együtt átmentünk Pozsonyba, hogy ott a háború folytán bár szerényebb emlékkel
jelöljem meg sírját, s zokogva boruljak felejthetetlen leányom szomorú
sírhalmára. Szépen felhantoltattam s fejfájára egy nagyon szép és dús
vadrózsafát ültettem.
1919 év aug.hó 19-én hasonló minőségben áthelyeztettem a Budapest
erzsébetvárosi Dohánygyárba ahol az élelmezési osztályt vehettem át.
A nagy politikai változás által létrejött mozgalom a dohánygyáriakat is
megmozdította. Szervezkedésük alatt én először az Erzsébetvárosi
Dohánygyár bizalmija, majd a Budapesti dohánygyárak főbizalmija lettem, s
mint ilyen működöm is.
A statusrendezés alkalmával előléptem 1919.1.1-vel a VIII-ik
rangosztályba, ugyanakkor a VII. címet, és s.i. aligazgatói czimet is
megkaptam.
1919 április hó 1-vel a Forradalmi Kormány a Dohányjövedéki központban
politikai megbízottnak nevezett ki, kormánybiztosi hatáskörrel Azóta hivatalos
helyiségem a központban van, s mint ilyen a legfontosabb államügyek
elintézésében veszek részt.
Hat hét múlva, mivel a communisták durva irányzatának nem akartam behódolni
fel lettem mentve, s aligazgatói minőségben a Síp utcai dohánygyárba
lettem helyezve, hol a szép és tágas aligazgatói lakás is részemre lett
kiutalva. Augusztus hó elején megbukott a proletárdiktatúra győzött az
ellenforradalom, és üldözőbe vettek mindenkit aki zsidó volt,
különösképpen a ki hivatalt vállalt a forradalomban.
Reám is igen nehéz napok következtek. Tisztviselőtársaim hazug
rágalmai következtében boykott alá helyeztek, majd hamis feljelentés folytán
(hogy én Egerben embereket végeztettem ki) aug. hó 10én a rendőrség
házkutatást tartott, mely alkalommal egész lakásomat felforgatták d.u 3-8ig. De
daczára annak, hogy semmi gyanúsat nem találtak, letartóztattak és felkísértek
a főkapitánysághoz. Ott egy szűk helyiségben a hol alig fért el 20 ember
140 embert zsúfoltak össze, csupa intelligens, többnyire zsidó embert, s úgy
voltam ott másnap délután 4 óráig étlen szomjan, anélkül, hogy hozzátartozóim
tudtak volna rólam.
Az egész éjjelt összezsúfolva és állva töltöttem. Rémes éjszaka volt.
Életemnek feledhetetlen, legrémesebb napja és éjszakája. Félóránként hurcolták
ki mellőlem az embereket, hogy aztán összetörve, vérbefagyva visszadobják.
Minden percben vártam, hogy reám kerül a sor, s azt, hogy ezt kikerülhettem,
csupán annak a véletlennek köszönhettem, hogy nevemet valakivel összecserélték.
Háromszor hívtak eközben kihallgatásra (megkínzásra) mindannyiszor
visszaengedtek, míg harmadnap vasárnap du. 4 órakor feltettek egy teherautóra
és szuronyos oláh katonák fedezete mellett kiszállítottak a gyűjtőfogházba.
Itt megmotoztak, levetkőztettek, rabruhába öltöztettek, s bezártak a
jobb csillag 3 czimű I.em 126 számu cellába. Rémes perczeket éltem ezen
piszkos, nedves oduban. 3 napig egy falatot nem ettem, a 4 és 5 napon száraz
rabkenyérrel éltem a beadott ételeket lehetetlen volt megennem, míg feleségem
megtudta hollétem, és megfelelő élelmezésemről gondoskodott.
Iszonyatos durvaság, gorombaság volt napról napra mindnyájunknak, - a
politikai foglyoknak - része. A zsufolt fogházban, mert 2 hétig teljesen
egyedül voltam a cellámban. Később egy másik, sőt harmadik embert is
ide zártak. Magamnak kellett takarítanom, súrolnom a padlót, ablakot, hordani a
küblit,. A piszokba és rondaságba belebetegedtem, s három heti szenvedés után
sikerült a rabkórházba jutnom. Itt már az elhelyezés, élelmezés, társaság
lényegesen tűrhetőbb volt, mint a cellában. Velem egy szobában volt
dr Majláth (?) Antal főigazgató, dr Szöllős főorvos, Budilor (?)
párttitkár stb. A napok tűrhetően folytak, egészségem egy kicsit
javult, míg október 16-án, feleségem emberfeletti fáradozásai folytán minden
kihallgatás, tárgyalás és ítélet nélkül beigazolást nyert a hamis vád és
rágalom. D.e. 8 órakor szabadon lettem bocsátva, s feleségemet, ki erről
mit sem tudott az aznapi ebédemet hozva a fogház előtt találtam, kivel
aztán testben és lélekben megviselve és összetörve anyósom lakására mentünk,
mert lakásomból minden jog és igazság ellenére, amikor engem letartóztattak,
kidobták feleségem, kit 5 napig lakásomon fogva tartottak elmenekült,
bútoraimat pedig egy raktárba helyezték. Itt éltünk egy hónapig kimondhatatlan
izgalmak között, mert folyton attól tartottunk, hogy ismét letartóztatnak.
Eközben elkeseredett utánajárással lakást kerestünk, és sikerült is egy
szükséglakást requirálnunk a Bethlen u.12. földszint alatt, hová november hóban
beköltöztünk.
A politikai helyzet azonban még mindig nyugtalan lévén aggodalmunk nem csökkent, s napról napra a legnagyobb bizonytalanságban éltünk. Eközben rendeletet kaptunk arról, hogy volt lakásunkat karhatalommal visszavehetjük, egy más rendeletet, melyben augusztustól visszatartott fizetésemet kiutalják, mert augusztus óta hivatalból fel lettem függesztve, fizetést nem kaptam.
Ideiglenesen azonban a Budafoki konyakgyárban tisztviselői állást
szereztem, évi 10.000 Korona fizetésért. Hivatalomat azonban állandó
nyugtalansággal töltöttem be a folyton megújuló hajsza miatt, nem tudtam mikor
leszek annak ismét áldozata. Minden eshetőségre nézve hogy el legyek
készülve, útlevelet szereztem a legnagyobb nehézségek mellett Csehszlovákiába
és Romániába. A cseh vízumot meg is szereztem, de a román vízumot egyáltalában
képtelen voltam megszerezni. Egy este (szept.5-én) detektív keresett, más
ügyben ugyan, de igen gyanúsan, miért is én másnap jobbnak láttam
Budapestről eltávozni. Kassára utaztam, onnan Prágába, onnan vissza
Kassára, majd hat hét múlva Erdélybe, s ott voltam 4 hónapig. Ezen utamat és
élményeimet külön írtam meg, és ezen törzskönyv mellé helyeztem el. 1921 január
hó 16-án visszaérkeztem Budapestre, fájdalom igen rossz időben, mert a
viszonyok igen nyugtalanok és megbízhatatlanok voltak, s emiatt kénytelen
voltam lakásomat Jakab öcsémhez Kis Pestre áttenni, ahol két hétig laktam.
Onnan azután hazajöttem, és azóta itthon vagyok, és töltöm be hivatalomat.
A folyton emelkedő drágaság és megélhetési nehézségek folytán
kénytelen voltam 1921 aug.1-én ezen állásomat otthagyni, és újabb állás után
nézni. Találtam is egyet a Pharmacia dobozgyárban Hernad u. 30 sz. alatt,
melyet 1921 aug.1én el is foglaltam, de 2 hónap után, miután nem elégítették ki
igényeimet otthagytam. 1921 nov.15-én a pesti izr. Hitközségnél vállaltam
állást, hol a gazdasági osztály vezetőjének helyettese lettem. Igen nagy
felelősség, igen nagy elfoglaltság. Naponta reggel ˝ 8kor megyek
hivatalba, s csak este 7-8 óra tájban kerülök haza.
Feleségem hivatalát Budafokról behelyezték Pestre a József körúti
Technologiára s ott folytatja hivataloskodását. Fiam (1922) sikeresen befejezte
tanulmányainak, 4.évét
Született 1867. Év szeptember 29-én Nagyváradon. Elemi iskoláit, és 4
gymnasiumi osztályt ugyanott végezvén Laszky Armin papírkereskedésébe ment
tanulónak, honnan 6 hónap múlva ugyanazon tulajdonos könyvnyomdájába lépett át.
Itt 2 év múlva felszabadulva tapasztalatszerzés végett elindult, s az országot
keresztül-kasul dolgozgatva bejárta, huzamosabb időt töltött Brassóban,
Pozsonyban és Budapesten.
Utóbbi helyen velem egyidejűleg tartózkodott, majd visszatérve
Nagyváradra az ottani könyvnyomdában nyert alkalmazást, s jelenleg
tanulóhelyén mint nyomdavezető
tartja fenn magát és családját.
Házasságra lépett 1894 május 15én Nagyváradon. Elvette Mahler Rózát, Mahler
József ugyanoda való iparos leányát, kivel a legmegelégedettebb házaséletet
éli. Ezidáig házasságából 3 gyermeke van. Pál. Született 1895.V.18, Dezső,
született 1897 IV.4, és Zoltán született 1900.VI-10, ez utóbbi gyermek
keresztapja én vagyok. Erzsi leánya született 1903.III.17. Budapestre költözött
családjával 1905.április 20-án.
Pali fia vaskereskedőséget tanult ki s mint ilyen segéd Budapest egyik
első nagykereskedőjénél (Frankl.B.) lépett alkalmazásba. Dezső
fia 1903 évbe végetze a kereskedelmi középiskolát s jelenleg az állami
fegyvergyárban nyert alkalmazást.
Pali fia katonai kötelezettségének teljesítésére bevonult 1915 május 15én,
s néhány heti kiképzés után a harctérre ment az 1. honvédezred kötelékében,
mint tizedes. Számos harcban vett részt, s meg is sebesült. Mint sebesült
hazakerült, s felgyógyulása után megint a frontra került. Rövid ottléte alatt
1916.junius 29-én az olaszok elleni harcban sulyosan megsebesült és meg is
halt, szüleinek és mindnyájunknak kimondhatatlan bánatára. Jeltelen tömegsírban
is hálás kegyeletünk őrzi emlékét.
Dezső fia, mint egyéves honvédönkéntes bevonult 1916 aug.28-án, s
egyes kiképzése után a tisztképző tanfolyamba került. A háborúból
szerencsésen, mint zászlós került családja körébe.
Zoltán fia, miután részt vett a háboruban, s a piavei csata után véget
érvén a rettenet ő is szerencsésen hazajött. Ez évben ünnepelik házasságuk
25-ik évfordulóját. A háború után sokáig ő is, fiai is kereset nélkül
állottak, és leányukat is elbocsátották a postától.
Dezső fia 1920 évben megnősült, és elvette…1921 évben……nevű
leánya született. Dezső különben is abbahagyta tanulmányait és zenéléssel
keresi kenyerét.
Született 1869 március hó 4.én, Nagyváradon, hol iskoláit végezte, végül pedig a tanítónői oklevelet is megszerezve, Élesden, Buda Bicskén s még néhány helyen előkelő családoknál tanítva 1906 évben Erdélybe Kövesd községbe tanítónőnek lett kinevezve.
1896 aug.18 Hertzfeld Adolf budapesti könyvkötő iparos megkérvén a
kezét, állomását odahagyta, s felköltözött Budapestre, hol esküvőjét is
tartotta.
E házasságból született Imre fiuk 1897 junius 28-án. A megelégedett családi
életet férjének 1898 november 10-én kezdődött betegsége zavarta meg, amely
1899 szeptember havában oly méreteket öltött, hogy anyja őt a Lipótmezei
elmegyógyintézetbe volt kénytelen elhelyeztetni, hol ma is változó egészségi
állapotban tartózkodik. A szomorú helyzet Ida nővérem tanítónői
oklevelének érvényesítését vonta maga után, óriási utánjárás és küzdelmek után
sikerült a vallás és közoktatásügyi m.kir minisztérium által 1899 deczember
havában állami tanítónői minőségben Alsó Rákosra Eredélybe kinevezni,
mely állását ő haladéktalanul elfoglalván, ott van jelenleg. tört
kedéllyel aggódva szeretett férjének szomoru sorsa fölött.
Férje, Hertzfeld (Hajós) Adolf, született 1868. Nagyváradon, Herzfeld
József iparos szülőktől, legidősebb lévén testvérei közt, kiknek
neve Dezső és Jenny. Korán atyai árvaságra jutván, özvegy édesanyja
Budapestre költözött, hol Adolf fiát Posner K.Lajos elsőrangú üzletébe
adta a könyvkötészet elsajátítására, hol egész nősüléséig működött.
Nősülése alkalmával önállósítortta magát, s 1889 évben nevét Hajósra
változtatta.
A mindenható kimondhatatlan szenvedéseitől megváltotta 1902. Február
hó 25-én. Temetése 27-én volt a budai izr.temető halottasházából.
Temetésére felutaztam én és Ida, hogy bucsut vegyünk a legjobb férj, apa sógor
és baráttól. Legyen pihenése csendes.
1910. november hó 14-én ismételten férjhez ment Gyulai Lipót nyug.
főmozdonyvezetőhöz. Imre fia, ki az 1914. évben végzi a Sepsi
Szt.Györgyi Mikó Kollégium 8-ik osztályát, összes osztálytársával önkénteseknek
jelentkeztek. A honvédelmi miniszter jelentkezésüket örömmel fogadta, s a
cultus miniszterrel egyetemben elrendelte, miszerint az érettségi vizsgálatok
ez évben már deczember havában eszközöltessenek, s a fejleményekhez képest fog
a sorozás tekintetében rendelkezni.
Bevonult 1915. aug.25 Prágába, 2. brassói k. hadseregbeli ezredhez. Tiszti
kiképzés után mint tizedes ment a harctérre, s hősi halált halt.
1916 julius 3-án örökös gyászt és bánatot hagyva sokat próbált szüleinek és
rokonainak.
Ezen gyászos és feledhetetlen csapást követte a Román horda előli
menekülés 1916 aug.20-án, s a legnagyobb kín és nyomorúság közepette érkeztek 15
napi hányattatás után egy fedetlen marhakocsin Nagy Lakra.
A mindenható aztonban még mindig nem elégelte meg a csapások sorozatát,
amelyet reájuk mért, mert alighogy kiheverték a kínos út fáradalmait, férje
Gyulai Lipót 1916. szept. 14-én hirtelen agyszélhűdés következtében
meghalt. Az egész menekülés alatt hollétükről értesülést nem kaptam,
csupán a haláleset alkalmával sikerült Ida hugomnak a szolgabíró engedélyével
részemre egy értesítő táviratot küldeni. Én azonnal utaztam, de a temetés
után érkezhettem már a vonatkésések miatt. Eltemették az ottani sírkertben.
Két hét múlva Ida nővérem Arankáékkal Budapestre jött, előbb
nálam volt szállva 2 hétig, azután Aranka nővéremmel az Erdélyi menekültek
résztére berendezett házba költözött. Itt lakott gyászával és bánatával 1916
decz.30-ig, amikoris felsőbb rendeletre visszautazott állomására Alsó
Rákosra.
Ittléte alatt, hogy gondolatait bánatáról eltérítse, javaslatomra
beosztatta magát az ujpesti elemi iskolába, tanított is ott egy hónapig, de
idegzete képtelen volt a kötelességteljesítésre és azt abbahagyta.
Ezután visszament Rákosra, elfoglalta állomását. Családi tűzhelyét
elpusztítva, kifosztva találta, de mindez semmi nem volt lelke azon
kipusztításához, melyet sikerült fia elvesztéséért érez. Evvel a fájdalommal
fekszik, evvel a fájdalommal kel, hordja keresztjét egész nap, egész életén
keresztül.
1919 novembere óta ismét hadszíntérré
változott lakóhelye s azóta hírt sem hallok felőlök, s csak izenetek útján
tudom, hogy helyzete tűrhető, le kellett tennie a román állampolgári
esküt, s így állásában meghagyták. Hosszabb ideig semmi értesülést felőlök
nem hallottunk, míg 1921 év elején megtudtuk, hogy jól van, s harmadszor is
férjhez ment Urai Jakab kissebesi főgépészhez. Én ott voltam náluk 1921
decz.24.-jan.15-ig, a hol a legszívesebb vendéglátásban részesültem. Sógoromat,
ki betöltötte a 60-ik évét igen jó kötésű joviális, kedves és szimpatikus
embernek ismertem meg. Uj sógoromnak, a nővérem harmadik felesége.
Előbbi felesége is tanítónő volt, gyermekük volt, kik már szabad
szárnyon vannak. Azt az óhajukat azonban, hogy Ida nővérem Kissebesre
helyeztesse magát ezideig (III.1) keresztülvinni nem sikerült s így
ezidőszerint nővérem Alsó Rákoson tanít, házberendezését Kissebesre
elküldvén, ideiglenesen az iskoligazgatói irodában lakik, majd később
sikerült neki saját lakást kapni, és saját háztartást vezetni.
Norbert öcsém
Született 1871 III. 21. Nagyváradon, hol elemi lés gymnasiumi tanulmányait végezte. 1888. évben egyetemi tanulmányainak szempontjából Budapestre utazott, melyet egyszeri súlyos betegség által akadályozva, szakadatlanul folytatta, mignem a mérnöki oklevelet 1892-ben megszerezte.
Önmagára lévén utalva kettős szorgalommal kellett dolgoznia, s az
egész tanulmánya alatt előkelő családok gyermekeit oktatva igen magas
rangú családokkal jutott összeköttetésbe, s így volt azrtán lehetséges, hogy
még okle4velének megszerzése előtt 2 városba és helyre lett kinevezve.
De ő az államépítészetnél óhajtván magát érvényesíteni elfoglalta
állását Sepsi Szt Györgyön 1892.X.25. Innen 1893.XII.20-án Segesvárra
helyeztetvén át, máig is ott működik.
Házasságra 1897 IV.25-én lépett, elvevén Kondor Blankát, dr Kondor József
nyugalm. tanár leányát, kivel a legboldogabb házasságban él.
Ezen házasságot az esküvő utáni évben nagy szerencsétlenség érte, mert
neje egy holt gyermeket hozott a világra 1898 évben. A mindenható azonban
megelégelte a szenvedést, s 1899.decz.27-én Gyula fiukat küldte
vigasztalásukra,
Dr Kondor József és nejének öcsém felesége a legfiatalabb gyermekük vala,
előtte Flóra, Alfréd és Otto, kik ekkorra már mind családot alapítottak.
1901 augusztus 7-én született László nevű fia (héber neve Ozer)
1905 május 9-én született Jolánka nevű leánya,
1906 III.28 született Klárika leánya,
1910 XII.6. született Irén leánya,
1913 IV.3. született Magduska leánya,
A román betörés menekülésre kényszerítette őket is, s kimondhatatlan
nélkülözések és gyötrelmek után Budapestre érkeztek, itt lakást vettek fel.
Alighogy rendbe jöttek, a gyermeket beiratták az iskolába, Norbert öcsémet
hivatalból visszarendelték Segesvárra. Gyula és Laczi fiúk is visszamentek, s
ott folytatták tanulmányaikat, anyjuk, anyósuk és a 4 kisgyermek tovább itt
maradtak Sziget u. bérelt lakásukban. 3 havi ittlét után szerencsésen visszautaztak
Segesvárra.
Az 1918 évi deczember hava ismét súlyos napokat hoztak reá, mert az oláhok
betörése folytán ismét előlről kezdődtek az izgalmas napok.
Norbert öcsém Pestre helyeztette magát, s már hat hónapja nem tudja uj
állását elfoglalni, mert a legnagyobb költség és erőfeszítés mellett sem
képes lakást kapni. Gyula fia ugyan mostmár állásban itt van Budapesten, Laczit
fel kellett hozni, nehogy az olahok besorozzák. 1919.I.1.óta ő is fenn van
itt folytatja tanulmányait, s nálunk lakik.. Sok viszontagság után sikerült
áthelyezését Budapestre keresztülvinni, s 1919 év. Április elején családjával
szerencsésen felköltözött, s a Rózsadombon Zárda u.45.sz.igen szép villában
nyert lakást. A nehéz megélhetési viszonyok miatt Blanka felesége kézi munka üzletet
rendezett be, mely elég jól jövedelmez. 1922. május havában ünnepelte
házasságának 25ik évfordulóját, melyen én is részt vettem. Szép társaság
gyűlt össze, s igen emelkedett hangulatban telt el az este.
Született 1877 év. szeptember hó 5én Nagyváradon, a Kert u 1, szám alatt. Iskoláit részben az Auspitz féle magántanintézetben, felső leánytanintézetben, s a Kereskedelmi Akadémián Végezte 1892 évben.
Tanulmányainak elvégzése után állást nem fogadott el, mert teljes idejét
férjhez meneteléig atyáink iskolájában, mint atyám segítője működött.
Férjhez ment 1900. Év. Aug.8-án Nagyváradon Sebessy Móricz Kolozsvári
kereskedőhöz, kivel jelenleg is boldog megelégedésben él. Férje Sebessy
Móricz született 1875 évben Kolozsvárott, hol katonáskodása után mint
kereskedő letelepedett.
Atyját fiatalkorában vesztette el, kit nem is ismert. Anyja, ki 1833 ban
született jelenleg is Kolozsvárott lakik. Háromszor házasodott, sógorom a
második férjétől származott, testvérével együtt, u.m. Jakab, ki Amerikában
van, Gyula, Pál kik Kolozsvárt laknak. E házasságból 1901 évi április 24-én
született Elza nevű leányuk. Súlyos betegségben szenvedve Nagyváradon 7
hónapig feküdt, s mindnyájunk örömére 1903 május 6-án családja körébe
visszaérkezett. Lába még mindig nem javulván meg, kénytelenek voltak az
üzlettel felhagyni, s AlsóRákosra költöztek, hol férje az ottani
kőbányában nyert alkalmazást. 1905 szept.3-án Olga nevű leányuk
született, de 9én már elhagyta az élet szikrája.
1906 október hó 30-án leányuk született, de születése után néhány órával
megszűnt élni.
1911 évi febr. 23-án Laczika nevű fiúk született, ki azonban 8ad napra
meghalt.
1914 aug 1-én a háború kiütése alkalmával kimondott általános mozgósítás
alkalmával sógorom Móricz, mint népfelkelő tüzérkáplár vonult hadba.
Felsőbb rendelkezés szerint Rákos Palotán maradt szolgálatot teljesíteni,
s a mai napon, 1914. Decz. 15-én még ott van. Adja a mindenható, hogy
szerencsésen, és dicsőségesen és ép egészséggel érje meg a hadjárat
befejeztét. Móricz, a háború alatt többször jött szabadságra.
A Románoknak Erdélybe történt betörése alkalmával Alsó Rákosról nekik is
menekülni kellett, s 15 nap nyitott teherkocsiban történt kínos utazás után
Nagy Lakra (Csanád megye) érkeztek. Itt 3 heti tartózkodás után Budapestre
jöttek fel, ahol Elza leányát a kereskedelmi tanfolyamra beiratták.
Azt ugyanazon év végén jó sikerrel elvégezte, s azután visszament Alsó
Rákosra.Móricz a háborúból szerencsésen mint őrmester hazajött. 1919
november hó óta, az oláhok elfoglalván Alsó Rákost, nem hallok hírt róluk.
Izenetek utján tudom, hogy állását elfoglalta s nagy nehézségek között
családjával a körülményekhez képest megelégedetten él.
1922 májusában 18 évi ottléte után állást változtatott, a medgyesi
üveggyárban foglalt állást, ahova át is költözködött.
Simon Ábrahám: Nagyváradon,
a Bóné Kuti izr. Temetőben a főbejárat, főuton az imaháztól
számítandó 4. Sírsor, 3 sír. (Krausz Dávidtól kezdve)
Simon Ábrahámné: AlsóRákos izr. Sírkert felsőszélen
1 sír
Simon Margit: Pozsony
orth, temetőben a legfelső teraszon, az úttól balra
***************************
Szül: 1899.szept.12.Bp.Knézits u 3. Du.2.
Héber neve Deraga (?)
Bár Mitzva: 1912 okt.5., Dohány u.
Orvosegyetemre beiratkozott: 1917
Margit
Szül: 1901.január 27. Fiume
Héber neve:Taube